01. ~ Prológus.

- Boldog Szülinapot Marisole! - Futott hozzám kiabálva kishúgom, majd a nyakamba ugrott, én pedig megpördültem vele. Hosszú barna haját eltűrte szeméből, mire nyomtam egy puszit kipirosodott arcára. Csodaszép ez a kislány.
- Köszönöm, Aria - öleltem meg, majd letettem a földre.
- Brandi is azt üzente, hogy isten éltessen sokáig! - Kezdett ugrándozni a csöppnyi lány, mire elnevettem magam. Brandi a kedvenc békája, szinte él-hal érte. A kinti kis tóba költözött bele nemrég, és furcsa módon nem ment el, sőt, kishúgom meg van róla győződve, hogy érti amit mond.
- Rendben, akkor menj, és mond meg neki, hogy köszönöm! - Óvatosan meglöktem hátát, hátha így kicsit ki tudom zavarni a szobámból, és elkészülhetek.
- Tehát már hiszel nekem? - Kerekedtek ki hatalmas barna szemei.
- Persze hogy hiszek! - Mosolyogtam rá, majd több önbizalmat összeszedve finoman kitessékeltem a szobából.

Mikor végre sikerült elkészülnöm, szüleim lent vártam rám a nappaliban. Mindketten büszkén mosolyogtak rám, és anyám arcán néhol láttam egy-két könnycseppet is végig folyni.
- Isten éltessen drágám! - öleltek meg mindketten, majdnem a szuszt is kinyomták belőlem, de jól esett.
Mindig számíthattam szüleimre, és ők többet jelentettek nekem mindennél. No meg persze a kishúgom, de hát ő olyan különleges kislány volt. Valami teljesen furcsa volt benne, nem olyan volt mint a többi gyerek.
- Mi a mai program? - csaptam össze izgatottan tenyereimet, mire ők egymásra néztek. Remélem kitaláltak valami jót, hiszen nem minden nap lépek bele a felnőtt korba.
- Hát... - kezdett bele apám, majd elakadt a szava. - Ellátogatunk a BlueMoon-ba.
- Az nem egy elmegyógyintézet? - szaladt egekbe a szemöldököm, majd ők ismét gyanúsan egymásra pillantottak. - Ráadásul ami elhagyatott, nem?
- De, pontosan az, kislányom. Tudjuk mennyire szereted az izgalmas dolgokat, és egy elhagyatott elmegyógyintézet.... Elég izgalmas, nem gondolod? - simogatta meg vállamat édesapám, mire biccentettem egyet. Mennyire igazuk van... Imádom az ilyen dolgokat. 
- Aria? - érdeklődtem, hogy húgommal mi lesz, miközben mi oda megyünk. Csak nem jön velünk, neki ez nem való, bár ismerve őt, még élvezné is.
- Arabella nénivel van, éppen a békájával játszanak - kuncogott fel anya - no de irány, induljunk!

Az út nem volt olyan szörnyen hosszú, sőt, mintha nem is igazán lettek volna emberek az utcákon, holott ez egy igen forgalmas környék. Talán csak szerencsénk volt.
Nem igazán hittem el ezt a szöveget, amit a szüleim előadtak. Csak azért visznek oda, mert szeretem az izgalmas dolgokat? Ugyan már. Két opció van. Vagy oda visznek, és lesz egy nagy meglepi bulim, vagy teljesen máshova jutok el. Nekem mindkettő tetszene igazából, tehát állok elébe.
Nemsokkal később már meg is érkezünk, és ekkor döbbentem rá, hogy tényleg ez a helyszín.
Rendbe van, nekem ez is tökéletesen megfelel, hátha találok valami értékes, vagy izgalmas elhagyatott dolgot. Talán könyv, napló, bármi ami izgatná a fantáziám.

Kinyitottam a kocsi ajtaját, majd mikor becsuktam azt, megdöbbenve láttam, hogy szüleim nem szállnak ki.
- Nem jöttök? - érdeklődtem, de ők csak megrázták a fejüket. Anyám kinyúlt az ablakon, és megszorította kezemet.
- Ezt most neked kell végig csinálnod, jó legyél kicsim! - amint ezt kimondta, visszahúzta kezeit, és elhajtottak.
Állam szinte a padlót súrolta már, de elővettem kíváncsiságomat, és elindultam az ajtó felé.
Mikor beléptem, orromat megcsapta a dohos szag, ami hatalmas porral keveredett. A falak már szinte omlottak lefelé, a csillárok a földön hevertek, az ablakok betörve, üveg szilánkok a padlón...
Egyre beljebb sétálva felfedeztem, hogy rengeteg holmi hevert a földön. Valami összetörve, valami még egyben volt, ugyanakkor szörnyen mocskosan.

A poros padlón megláttam egy nagy babát. Éppen olyan volt, mint amit kiskoromban elhagytam. Dús, göndör szőke haj, a baba arca ki volt enyhén festve, és olyan barna bőre volt, mint nekem. Élethű volt, ugyanakkor mégis csak egy bábu. Gondoltam lehajolok érte, de ekkor a hátam mögül csörömpölést hallottam.
- Anya? - kiáltottam el magam. Egyből arra gondoltam, hogy szüleim jöttek vissza, és csak meg akarnak tréfálni.
Ekkor felém indult két alak, messziről, a por felhőből sétáltak ki. Ők voltak azok, így megnyugodtam.
- A frászt hoztátok rám - nevettem el magam.
- Ugyan, Marisole - szólalt meg anyám, de mintha nem az ő hangja lett volna, hanem annál sokkal fiatalabb, és magasabb.
- Mi nem akartunk megijeszteni - folytatta apám, de neki sem ugyanaz volt a hangja, mint ezelőtt. Neki is sokkal fiatalosabb volt, majd mosolyra húzta száját. Nem, ez gúnyos mosoly volt, ő ilyet nem szokott...

Ekkor két másik hangot hallottam meg egy távolból. Először egy lányét, majd egy fiúét.
- Soha nem hitted el, hogy Aria érti amit Brandi mond.
- Pedig Brandi egy rendes kis varangy, és azt mondta imádja a kishúgodat, ezért nem hagyta cserben.
Megfagyott bennem a vér. Kik ezek? A másik szoba felől szintén négy alak jelent meg, én pedig már sikítottam belülről, a félelem szinte felfalt.
- Ne hátrál, látom, hogy fájni fog a fejed - hallottam egy újabb női hangot.
- Vérezni fog, és majd nekünk kell segíteni, úgyhogy állj meg - szólalt fel egy ismeretlen férfi hang.
Szaporábban kezdtem venni a levegőt, és tényleg hátrálni kezdtem. Ki akartam jutni innen.
- Marisole, nyugodj meg, nem lesz baj - egy újabb férfi hang, de ez mintha a fejemből jött volna... Mintha valaki ott belül mondta volna.
- Mi a barátaid vagyunk - csatlakozott hozzá egy lágy női hang.
Zaklatott lettem, és úgy éreztem végképp el kell innen tűnnöm, de ekkor megbotlottam valamibe, és hátra estem. Még láttam, ahogy a baba megmozdul, és éppen a tarkóm alá csusszan, de ekkor elsötétült minden.